2008. dec 28.

KODIAK loose/berserk

írta: _kodiak_
KODIAK loose/berserk

Persze megint belekezdtem volna a KODIAK end elemzésébe amikor eszembe jutott, hogy azelőtt is csináltam már három kisebb filmet amiről érdemes lenne beszélni mert ugyanabból az időszakból valóak. Mindhárom simán virtual_dub-al készült. Az első a fop_vs_cealum. De ez talán nem érdemel különösebb magyarázatot, mert a szolnoklan döntőjét dolgozza fel.

A második a kodiak_loose.

0:00

Gyakorlómeccs 2002-ből a Mindmazing ellen, akik akkoriban az egyik legjobb osztrák klán voltak.

 

 

0:10-0:49

Nr elleni gyakorlómeccsek a 2002-es WCG előtti időszakból. Talán már írtam, hogy a FoP eredményességét részben az határozta meg, hogy sikerűlt stabil és erős külföldi csapatokkal gyakorolnunk, ezek közül mindenképp kiemelkedett az nr (később neophyte_intel). Az nr minden szempontbol ideális edző parner volt. Jóban voltunk velük, nagyjából egy szinten volt a két csapat, mindig motiváltak voltunk, hogy bizonyitsunk ellenük, hiszen Közép Európában akkoriban rajtuk kívül talán csak a TeG volt hasonlóan képzett. Mindig izgalmas meccseket játszottunk és nagyon sokat fejlődtünk egymás mellett. Elég annyi hozzá hogy a 2002-es WCG-n a legjobb 8-ig jutottak el, alsóágon búcsúztatva a minket megsemmisítő LnD csapatát a 2001-es bajnokot.

0:50

Mindmazing elleni gyakolrómeccs ismét. Kevés osztrák klán állt velünk szóba, ezért mindig telljes erőbedobással játszottunk ellenük.

 

 

1:13

A két gránátos frag más más meccsen történt, de a második az egyik kedvenc fragem. Bár kétlem, hogy én sebeztem volna le annyira mp5-tel, hogy a gránát megölje.

 

1:24

Gec elleni meccsünkből való ez a két frag amit a 2002-es magyar WCG kvalifikáción játszottunk.

 

 

1:37

PIC elleni tétmeccs a WCG kvalifikáción. Belekerült ziTi Wonderboyz válogatásába is.

 

 

1:48

Gec elleni tétmeccs bemelegítéséből van itt bevágva pár egygolyós desert fejes. Nm igazán sikerült pörgősre, dehát ez volt az első ilyen próbálkozásom.

 

 

2:10

Nr elleni gyakorlómeccs ismét. Katasztrófális bal rass aztecon, amit csak én éltem túl.

 

 

2:46

Az egyik kedvenc 1v3 szituációm. Kölyök és a régi KO-sok raktak össze egy egész jó csapatot ez volt a KIBA. Ellenük játszottunk egy gyakolró meccset a WCG-re készülve. Ahogy befordultam a lerakóra egy awp-s és egy coltos ellenfél várt. Az egyiket lelőttem, majd fedezékből akartam az awpsre egy gránátot dobni amikor meghallottam hogy az utolsó ellenfél a hátam mögül közeledik. Megforultam és odadobtam a gránátot inkább, közben kénytelen voltam kihátrálni Kölyök (Mynx) elé, hogy az új ellenfél ne ott találjon ahol mondták neki a társai hogy vagyok. Szerencsére Kölyök elhibázta a lövést és én közben le tudtam szedni azt aki hátba akart kerülni. Ha a coltos maradt volna életben a CT kezdőn akkor ezt a manővert meg se próbáltam volna.

3:00

Végére pedig egy Mindmazing elleni gyakorlómeccs.

 

 

 

Pár hónapra rá csináltam egy új filmet szintén virtual_dub-ban. Ez a kodiak_berserk.

0:00

Rendhagyó módon ennek a videónak a bevezetője nem warfrageket tartalmaz. Történt ugyanis, hogy publikoltam egyik nap valamelyik szerveren. Első körben vettem egy desertet és lelőttem pár embert, maj a második körre már volt pénzem AK-ra és azzal lődöztem szegény publikolókat (1:09). Egész jól ment és tarthattam olyan 8:0-nál mikor a kör végén az admin restartolt. Sebaj mondom, jól is spawnoltam kifutok a fakapun egy deserttel.

0:08

A sracok ahelyett hogy bevásároltak volna az admint szidták épp, így én simán eljutottam a 3-as kőig. Ahol le is lőttem 3 szerencsétlent. épp fordulnék a híd felé amikor elsötétül a képernyő és csak ennyit mutat a konzol: kicked by console. Sajnos ezt akkor még nem tudtam hogyan lehetne felvenni ezért nem került bele a kis videóba. Részben azért is tettem be ezt a jelenetet hogy a buta admin megnézhesse, hogy nem csaltam, bár kétlem hogy megnézte volna.

 

0:35

A PrO egy cseh klán volt ha jól emlészem (vagy román) akikkel egész sokat gyakoroltunk, de azért főleg mi nyertünk. Ez a jelenet is egy iylen gyakolró meccsen volt.

 

0:49

xDk elleni gyakolró meccs.

 

 

 

0:58

A cealum mint azt már írtam az egyik legnagyobb riválisunk volt a 2002-es WCG kvalifikáción. Igaz, hogy a legjobb emberüket, DoZeRt leigazoltuk, de a helyébe Anfy lépett, aki nem egyszer hozta csapattársait (gore, papst), hogy gyakoroljanak a cealumosokkal. Mindemellett a cealum sosem játszott magyar ellenfelekkel csak külföldivel, így sosem tudtuk, hogy mennyire felkészültek. Egy pár ritka alkalommal játszottunk csak de az eredmény talán irreleváns mert egyik csapat sem akarta a WCG kvalifikáció előtt ellőni a taktikáit. Ez a felvétel mindenesetre egy ilyen ritka gyakorló meccsről van.

1:11

2002-es TeamWarson készült ez a frag. A LAN egyik meglepetés csapata volt az -=]I[=- (nem emlékszem minek a rövidítése volt ez, de arra igen, hogy ph itt tűnt fel először mint játékos). A felvételen Kakadu menekülne fedezékbe, de nem sikerül neki.

1:20

Még egy gyakolrómeccs a cealummal, ahol a legenda szerint neuro néven gore játszott.

 

 

1:36

A fop KisA vezetésével az utánpótlás csapatunk volt. Rengetek tehetséges fiatal játékos volt a csapatban és mi sokat gyakoroltunk velük.

 

 

1:55

Gyakolrómeccsen védem a hidat egy cseh középosztály beli csapat ellen.

 

 

2:32

Ismét awp-vel egy egész jó román csapat ellen egy gyakorló meccsen. Floppynstein végül a TeG-be igazolt innen.

Szólj hozzá

film videó cs counter strike kodiak frag