Mint a csapat legfiatalabb tagja, 2002.-ben még csak 17 éves voltam, akkoriban még nagyban koptattam az iskolapadot, már amennyi időt bent töltöttem az iskolám falai között. Kijelenthetem, hogy a játék megjelenése nem feltétlenül hatott pozitívan a tanulmányaimra, de mostani fejjel visszatekintve egyáltalán nem bánom azt az időt és energiát amit a játékra fordítottam. Gondolok itt a rengeteg versenyre, amin részt vehettem, az emberekre akiket megismerhettem. Bátran állítom, hogy a mai napig sok helyen felismernek az utcákon, bevásárlóközpontokban vagy éppen munkahelyen, ha kiderül, hogy mi is volt a régi becenevem.

Elsők között próbálhattam ki a Counter-Strike beta verzióját, szerintem nem kell senkinek sem taglalnom, hogy elsőre megfogott a játék, aminek egyenes következménye volt, hogy az addig kedvelt Half-Life és a Quake1 a háttérbe szorult. A játék igazgalmas volt és pörgős, egyben nagyon jó stratégiákat is lehetett alkalmazni a különböző típusú pályákon. Akkoriban a szabadidőm nagy részét két játékteremben töltöttem Szolnokon, nevén nevezve a PC Pincében és a Fragcityben. Ezek a helyek kimondottan multi-player játékra voltak tervezve, átlagosan tíz asztali számítógéppel és az akkori időkhöz mérten jobb internet kapcsolattal, mint amiket lakossági szinten meglehetett rendelni. Itt megjegyezném, hogy a Fragcity-ből került ki az első Fuck of Point csapat, amivel a későbbiekben szép eredményeket értünk el a magyar sceneben.

Az egész WCG-s szereplés számomra mindig is egy nagy kérdőjel lesz. Nem éreztem már a játékot szórakoztatónak, az egész csapat már egy nagyobb dolgot képzelt az egészben, amiben jól kell teljesíteni és megmutatni, hogy igen is van jövő a magyar e-sportban és ennek mi vagyunk az előszele. Ebből kifolyólag sok stressz és veszekedés volt a felkészülések ideje alatt. Emlékszem, hogy Kodiak, aki a nyugott vérmérsékletéről volt híres, teljesen kiakadt az egyik felkészülés alkalmával és rá nem jellemző módon kiabált az egész csapattal, de légfőképpen velem. Akkoriban fiatal fejjel talán én voltam a csapatban a legmegbízhatatlanabb, értem ez alatt a csapatjátékban való részvételemet. Sok taktika ennek szellemében is épült fel: „négyen mi fogjuk ezt a részt, Morte te lőjjél le mindenkit.”

Az első nehezen nyert meccsünk után, amit az USA-ból érkező 3D ellen játszottunk, volt bennem remény, hogy kijuthatunk a csoportból. De az utána következő pofon az A.Laget csapattól felébresztett és ösztökélt, hogy össze kell magunkat szedni, ha bármit is szeretnék elérni ezen a WCG-n. Mondanom sem kell, hogy a koreai csapatot nagyon megvertük a de_nuke-on és a remény megint megcsillant, amikor a tavalyi világbajnok, a kanadai LnD úgy tűnt, hogy nem jelenik meg időben a kiírt meccsünkre. 10-15 perc késés után megérkeztek és a versenybíróság engedélyt adott nekik a játékra, ki is kaptunk ennek megfelelően. Mindent leszámítva nekem egy örök emlék marad, ahol szerintem jól teljesítettünk az adott körülmények mellett. Az utána következő pihenőidő is nagyszerű volt, ahol kicsit szétnézhettünk a városban és követhettük a versenyeket immáron külső szemmel.

Szerintem a de_prodigy kisorsolása a 3D ellen az egy jó ómen volt, azt a pályát kegyetlenül begyakoroltuk és mindenki jól játszott rajta. Hozzátartozik, hogy nem használták ezen a pályán a füstbombát, ami máshól 30fps-t eredményezett a gyenge videókártyák révén. Az A.Laget ellen nagyon gyengén játszottunk. Nem volt jó a taktikánk és kapkodtunk, megmerem kockáztatni, hogy egy kicsit el is bíztuk magunkat az első nyert meccs után. Talán, ha jól emlékszem még az időpont sem volt teljesen eltalálva, nagyon késői időben játszottuk azt a meccset.

Az xdk ellen elvesztett meccs után a sírás kerülgetett és hitetlenkedtem, hogy ez hogyan fordulhatott elő. Egy olyan csapat ellen kaptunk ki, akit addig a pontig folyamatosan porrá vertünk az interneten. Minden esetre szerintem a kinti szereplésünk kárpótlás volt az itt elszenvedett részleges vereségnek, ami igazából nem is volt vereség, csak nekem.

Hazajönni jó volt, már hiányzott a sok koreai kaja után valami jó hazai. De valahol szomorú voltam, mert már az előjele meg volt, hogy abba fogjuk hagyni a játékot. Akkoriban kezdtem el edzeni és én se láttam már benne azt a potenciált, ami arra késztetett volna, hogy tovább folytassam a játékot. Az utolsó bökést Kodiák tette, amikor bejelentette, hogy visszavonul. Kézenfekvő volt nekem is, hogy ugyanúgy tegyek és elkezdjek edzeni rendesen, amit a mai napig csinálok hobbi szinten. Maga a játék hiányzik, de csak azért, mert a hozzátartozó élmények olyan intenzívek voltak, amikre a mai napig szívesen gondolok vissza. A mostanában megjelent Counter-Strike:Global Offensive kicsit vissza is hozta ezt az érzést. Ezeken a hideg téli éjszakákon ritkán elindítom és fellépek egy kicsit lövöldözni a magyar szerverekre.

Mostanában a munkám és a párom, akinek az időmet szentelem. Jelenleg rendszermérnökként dolgozom az egyik nemzetközi cégnél, ami nagy kihívás számomra. Jövőben is folytatni fogom a tanulmányokat, folyamatosan szeretném magamat fejleszteni, hogy versenyképes legyek az IT szektorban.

14 éves voltam, amikor először indultam az Earth Quake 1-en, QuakeWorld versenyszámban. Természesetesen már előtte is játszottam FPS játékokkal, de ettől az időtől datálom a versenyszerű pályafutásom. Innentől egészen 21 éves koromig játszottam kisebb-nagyobb kihagyásokkal, még egyszer visszatértem a Quake Worldhoz is, ahol kijutottam egy internetes EU bajnokságra. Összesen 7 év játékról beszélhetünk az én esetemben.