2012. dec 24.

DoZeR.[oF].FoP

írta: _kodiak_
DoZeR.[oF].FoP

9220_100387893315910_6580345_n.jpg

Hány éves voltál 2002-ben? Épp mivel foglalkoztál a cs mellett?

20 éves voltam.

Informatikával foglalkoztam, főleg magánvállalkozásban helpdeskelés, pc szervízelés, karbantartás.


Hogyan kerültél a cs közelébe, mi volt ami megfogott benne?

Tankörtársam mutatta meg nekem még főiskolán, de azonnal beleszerettem és onnantól más játék szóba sem jöhetett egy jódarabig, annyira lenyűgözött a stratégiai elemek szükségessége és az, hogy pl. egy akkoriban nagy divat Quake3 -ban aki jobban ismerte a játékot, csaknem halhatatlanná válhatott az ellenfelével szemben, míg CS ben jóformán egyenlőek az esélyek még a legjobb játékosok ellen is, hisz neki is csak 100 hp -ja van, ahogy neked.


Hogyan emlékszel vissza, mi él az emlékezetedben a WCG-s szereplésből?

Nagyon kedves emlék, mivel életem első komolyabb külföldi kiruccanása volt, főleg verseny tekintetben, ezért kifejezzen, no meg az sem utolsó szempont, hogy addig a családom nehezményezte, hogy miért játszom, ezt követően pedig már kezdtek örülni a sikerünknek és velünk drukkoltak, mert meglátták benne a hétköznapi játékokból igen erőteljesen hiányzó lehetőséget a megtérülésre és a sikerekre.
A felkészülés a későbbi kiküldetésekre talán sosem volt olyan alapos, mint a miénk 2002 ben, emellett a hangulatot is megalapozta én imádtam azt a csapatot :)


Mennyire érezted, hogy van esélyünk kijutni a csoportból?


Miután szembesültem vele, hogy az előző évi győztes (Kanada), illetve az aktuálisan legerősebb 2 CS nemzet is (Svédország & USA) is a csoportunkban van és mindezt összekombinálva a tudattal, hogy hogy csak kettő jut ki a (halál)csoportunkból, nos sajnos nem sokat és szomorú is voltam emiatt, mert egy kicsit lehettünk volna szerencsésebbek is a sorsolásnál. Persze ez később is többnyire így alakult a többi versenyen is, szinte mindig.


Mennyire volt magabiztos a csapat?


Magabiztosnak magabiztos volt, de a többéves nemzetközi tapasztalattal még esélyes is lehetett volna emellett :)
Mennyire voltunk összeszokva a nemzetközi mezőnyhöz képest?
Szerintem ezzel a részével nem volt nagy gond, sokkal inkább 1 CSAPAT volt mint 5 játékos. Azzal inkább, hogy meg tudtak lepni minket olyan trükkökkel helyenként, amiket addig nem láttunk.

615271_ecf8994c2c28ac3e20f220cf6d8062bf_m.jpgMilyen volt a hangulat, te mire emlékszel?


Nagyon jó emlékeket őrzök erről az utazásról és ezekben többnyire nagyon felszabadult, felhőtlen hangulat dereng :)
Milyen érzés volt kijutni, úgy hogy igazából elvesztettük a magyar kvalifikációt az xdk ellen.
Rettenetesen kettős érzés volt. Egyik szemem sírt a másik nevetett. Mindenesetre nem szívesen gondolok vissza arra az érzésre de főleg azért mert elképzelhetetlennek éreztem, hogy veszthetünk ennyi felkészüléssel magunk mögött, valamint a saját megítélésem alapján volt annyira egyben már a csapat, hogy ez tényleg csak csodával határos módon történhessen meg magyar ellenféllel szemben, de mégis megtörtént, persze volt benne némi szerepe a szervernek is (25-50 ping a döntőben az 5-15 LANos pinges korszakban, ami azt jelenti ugye, hogy a szervergép nem állt a helyzet magaslatán, ebben a játékban pedig ez az egyik legfontosabb tényező), de ez most részletkérdés.


Miért sikerült a 3D-t megvernünk?


Mert alábecsültek minket és a többi pályára bevált taktikáik prodigyn nem váltak be annyira és mert mindent beleadtunk, amivel sikerült annyi előnyt összekovácsolni, amit pont nem tudtak ledolgozni.


Miért kaptunk ki a 3D-nél papíron két gyengébb csapattól?


Mert ők már komolyan vettek minket és első perctől legjobb tudásuk szerint játszottak, valamint sokkal több tapasztalatuk volt az adott pályákon és meg tudtak lepni minket, amiről azt gondoltuk nem történhet meg. Papírforma szerint nem volt esélyünk ellenük.


Mekkora siker volt a 3D megverése?


Hatalmas siker volt szerintem és ezt az itthoniak is érezték, gyakorlatilag sosem sikerült felülmúlni ezt az eredményt, inkább csak megközelíteni. Volt egy pár hasonló diadal, de nem sok és egyik sem nemzetközi nagy versenyen történt, hanem online ligákban (pl xdk vs mtw.swe 16-5 stb). Egyetlen alkalommal sikerülhetett volna legyőznünk SK.swe -t a Hannoveri ECG -n LANon 2006 -ban, ahol 10-5 -re sikerült elhúznunk, de nem tudtuk megtartani, így végül sajnos elvesztettük a meccset.

Milyen volt hazajönni?


Királyság volt, mert nemzeti hősök lettünk a közösségünk szemében a 3D megverése miatt, ezt pedig kivívni a magyar közösségben elég nagy szó :)


Miért kellett feloszlania a csapatnak ezután?


A 3D meccs győzelmi örömét beárnyékoló tényező pont ez volt számomra és a mai napig nem tudom!


Miért hagytad abba a cs-t?


Őszintén megvallom, legalább kb 2 évvel hamarabb kellett volna kiszállnom, mint ahogy ténylegesen tettem (kb 2010), ugyanis a scene annyira megváltozott, hogy már nem volt jó érzés közéjük tartozni és mert kiöregedtem.


Hiányzik e?


A LAN maga a feeling miatt és a döntők igen, a kötöttség és felkészülés, online tétmeccsek annyira  nem.


Játszol e valamivel számítógépen, és mennyit?


Jelenleg Diablo III -al lötyögök, nem viszem túlzásba, mert nincs igazán előttem lebegő end-game content cél amit el kéne érni, amit pedig szerettem volna az már megvan. Naponta ránézek ha tehetem, átlag 1-2 órát töltök vele, asszonyom is megkedvelte, így ha vége a napi feladatoknak és lehet lazítani, akkor ha tehetjük együtt játszunk egymást segítve :)

36962_133222203365812_4363812_n.jpg


Mivel foglalkozol mostanában?


Több mint 3 éve élek együtt a párommal, akivel több mint 5 éve tart a kapcsolatunk, emellett dolgozom már jó ideje, többnyire egy német cégnél online marketing / informatika területen és tervezzük a családot :)
Ezen kívül még tovább képezném magam online marketing / webdesign témában, ezek a terveim jelenleg legalábbis.


Visszatekintve, bánod e hogy ennyi időt szántál a cs-re?


Részben igen, de csak az utolsó 2-3 évet.


Miben változtatott meg a cs? Hogyan befolyásolt a a személyiségedet szerinted?


Megedzett sok szempontból. Csapatkapitány voltam legtovább, ezért talán ez adott egyfajta alapot a csapatvezetéshez ami sokszor jól jött a munkában is, amikor pl. össze kellett tartani különböző személyiségű, egymásra alapból fújó embereket, hogy a közös cél érdekében tegyék mindezt félre és haladjunk (ismerős lehet CS-ből) :) Illetve szervező-, problémamegoldó készséget és gondolkozásmódot fejlesztő hatásúnak nevezném.

Jó volt e vagy inkább káros a sok számítógépezés?


Nem szabad túlzásba vinni, ez igaz. Éreztem hátrányát, de sok előnyét is (mentálisan)
Összesen mennyi időt töltöttél versenyszerű játékkal? (komoly készülés+verseny, vagy lazább készülés+verseny, vagy csak versenyzéssel készülés nélkül)
A kérdés jó, szerintem a teljes CS -s pályafutásomat mínusz az első fél év amikor ismerkedtem magával a játékkal. Kb 2001-2010

Szólj hozzá

magyarország verseny wcg fop dozer