2010. ápr 09.

ICL5 interjú: Flavius

írta: _kodiak_
ICL5 interjú: Flavius

Mennyire emésztette fel az energiáidat a készülés?

Szinte semennyire, mert esténként edzéseimen kívül elég sok szabadidőm volt így óriási áldozatokat nem kellett hoznom. Ugyanakkor maga a játék ilyen sok kihagyás után ilyen tömény mennyiségben azért eléggé megfeküdte a gyomromat néha, főleg, hogy sok sikerélmény nem ért minket a készülés alatt :P

A LAN előtt mit gondoltál hányadikok leszünk?

A LAN előtt meg voltam győződve róla, hogy ha nehézkesen is de meglesz az eslő hely, ez a véleményem azért szombat délelőtt jelentősen árnyalódott :))

 

Melyik volt a legnehezebb meccsünk a versenyen?

Az inferno-k nyögvenyelősek voltak, nagyon nem ment, kétszer is kikaptunk rajta, illetve a tuscan is problémás volt mire az öreg Kodival eljutottunk odáig, hogy rájöjjünk a csodaflashünk konkrétan soha senkit nem vakít annyira szar helyre esik :PP

Mit gondolsz mi az ami miatt sikerült behúzni a győzelmet?

Kifejezetten amiatt, hogy nagy nehezen a gyakorlások árán összekovácsolódott a csapat és újra elöjött az utolsó meccsekre a régi skill nagyrésze ami sokéig nagyon mélyen el volt veszve bennünk, illetve a rengeteg kitartás és DAC (by kuLi) ami a gyakorlások alatt felgyülemlett bennünk, hogy végig szívtunk és most már csakazértis megmutatjuk, hogy tudunk ennél sokkal jobbat is. Egyfajta lassan felépülő belső csapaterőként tudnám definniálni ami a legjobbkor robbant ki belőlünk a rájátszásban és meg is hozta gyümölcsét.

Melyik volt e kedvenc szituációd, freged a LANon? 

Mivel nekem csak a rájátszásban ment a lövés ott volt kettő, az egyik a nuke-on CT-ben 2v1 a nyugatiból. Illetve az abszolute LAN favoritom pedig amit szegény pzR kapott dust2-n fakapunk keresztül awm-el mivel azt gondoltam, hogy miután csak 1 ember ugrott B-re valakinek kell lennie középen a jobb oldalon és nagyjából ott állhat a megfelelő alkalomra várva hogy kinézzen, megér egy odalövést a dolog hátha bejön... a többi meg már csak történelem :))

Lenne kedved újra LAN-ra menni?

Természetesen a megfelelő eltelt újabb CS mentes szünet után (mondjuk fél év, úgyis akkor van a Becup :), gyakorolni megint max ennyit vállalnék és természetesen csak ezzel a felállással mert elsősorban emiatt a társaság miatt szeretek még egyáltalán játszani, Ancients nélkül unalmas a CS, még a galád Npp pótlék Resist is hamar beilleszkedett az öreg milliőbe ;)

Szólj hozzá

interjú verseny lan ancients icl flavius