2008. nov 09.

WCG 2008 Köln

írta: _kodiak_
WCG 2008 Köln

Utoljára 2005-ben jártam WCG-n. Nem gondoltam volna, hogy valaha még ott leszek egy ilyen rendezvényen. Az elmúlt WCG-k kevéssé foglalkoztattak, hiszen az 1.6-os viszonyokkal annyira nem vagyok tisztában, de magyar csapat nem is indulhatott a  akinek szurkolni lehetett volna. Tehát azon kívül, hogy csináltunk egy videót a WCG magyarországi selejtezőjéről, nem nagyon foglalkoztatott a téma, azt se tudtam, hogy a döntőt mikor rendezik meg. Mindez így volt egészen múlt hét szerdáig...

Szerdán ugyanis Stöki caplatott le az indexvideó szerkesztőségébe, azzal a hírrel, hogy kaptak egy meghívást a kölni WCG-re egy csapat szurkolótól, akik kiutaznának egy kisbusszal. De a techrovatnak nincs most erre embere és mivel mi már úgyis csináltunk erről videót (mármint a magyar selejtezőről), ráadásul én még konyítok valamennyit a témához, nem lenne e jó ha kodi kimenne Kölnbe. Kapva kaptam az alkalmon és megígértem mindent a főnökségnek csak hogy kiküldjenek. Aljas tervemet siker koronázta és így este már pakolhattam is a cuccomat, mert másnap munkából már a BAH csomóponthoz kellett hurcolnom egy kamerát, statívot, fényképezőt, laptopot, váltás ruhát és 3 napi hideg élelmet. Azért, hogy aztan behuppanjak egy mikrobuszba amit Onga község polgármestere és egyéb elöljárói navigáltak, az utastérben pedig 17 warcraftos volt velem és egyéb csomagokkal összezsúfolva. Ők voltak a Cool klán akik részben a replays.hu szerkesztő gárdája. Meg van a maga varázsa annak, hogy az ember csak úgy különösebb gondolkodás nélkül vágjon bele mindenféle izgalmas kalandba, de persze amikor eljön az idő, és szembesül a valósággal, fel kell készülnie, hogy meglepetések fogják érni.

Induláskor úgy éreztem magam kicsit mint Bilbó akit a törpök azért visznek magukkal, mert a 13-an vannak, és a 13-as szám nem szerencsés ha az ember (vagy törp) sárkányra akar vadászni. Az út első felében nagyon össze kellett szednem a warcraft tudásomat (már ha egyáltalán van ilyenem), hogy megértsem miről beszélgetnek. Értem én... Valószínűleg a haverjaim néztek így amikor meséltem nekik arról, hogy milyen trükkös dolog  az ellenfél sk-ja alatt a banánban elbújni egy A rush-nál terrorként, és a gyanútlan B-ről átzáró védőket hátba tunkolni mp5-el. Arra gondoltam ezt megérdemeltem... Néha olyan beleéléssel mesélték a történeteket, hogy nekem is megjött a kedvem egy kis war3-hoz, de aztán mindig eszembe jutott, hogy a hősömet nem tudom külön irányítani a csapatomtól, a legalapvetőbb szabályokkal nem vagyok tisztában, arról nem is beszélve, hogy egyik fajjal se tudok igazán azonosulni. Kis késéssel indultunk és szó esett mindenféléről nem csak warcraftról az út során. Én egész jól szórakoztam. Majd eljött az este és a szük ülőhelyeken próbált ki ki aludni több kevesebb sikerrel. Reggelre én úgy számoltam már Kölnben leszünk, de 10 óra fele még csak Németország déli részében jártunk. Na, itt kezdtem szembenézni a realitásokkal először. Sofőrjeink nem voltak a helyzet magaslatán sajnos, mivel vagy a térképen volt máshogy mint ahogy a GPS mondta, vagy a táblákon nem volt olyasmi kiírva mint aminek a térkép szerint ott kellett volna lennie, ha pedig valaki a jó útvonal környékén keresgélt. a másik kettő tuti elbizonytalanította. Nem akarok hálátlannak tűnni, hiszen nagyon kedves dolog volt tőlük, hogy elnavigáltak minket, önzetlenül, de valami miatt olyan érzésem volt, hogy  mindenki eredményesebben találta volna meg a jó útvonalat Kölnbe (talán rabbitot leszámítva). Végül aztán a péntek 7 órás találkozó és 9 órás indulás után szombaton 8 óra körül érkeztem meg a szállásomra.

Most jött a neheze. Elterveztem nagyjából, hogy mit fogok csinálni. Az eredeti terveimmel ellentétben nem két és fél napom volt forgatni és fotózni, hanem csak másfél, és ha már Kölnben voltam a dómot mindenképp meg akartam nézni. Reménykedtem, hogy találok egy jó kis WCG hirdetést ami mellé be lehet majd komponálni a kölni dómot a,it aztán majd lehet nyitóképnek használni. De először is nyitásra odamentem a helyszínre, ami a hoteltől öt perc sétányira volt. Nem is kellett sokat keresgélnem szinte azonnal belefutottam a G-San vezette magyar alakulatba. Elintéztük a sajtó kártyámat és elbeszélgettünk, amíg be nem engedtek minket a küzdőtérre.
Ezután jött a valósággal való szembesülésem második fázisa. Sose kameráztam még életemben, sosem írtam még cikket sem, sőt ilyen rendezvényen sem fotóztam még, mindezeket a helyszínen kellett úgy ahogy elsajátítanom. Nem volt egyszerű és sok mindent el is rontottam, de rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb.

Maga a helyszín WCG-hez méltó volt. A főszínpadon folyamatosan starcraft, warcraft és guitar hero meccsek mentek, rengeteg helyen lehetett nézni a játékosokat, és amíg  a SEC-en minket CS-seket a színpad közelébe se engedtek, azzal a felkiáltással, hogy Németországban a CS tizenhat éven felülieknek szóló játék, itt kialakítottak egy elkerített részt tizenhat éven felülieknek, egy counter-strike küzdőtérrel és egy kis színpaddal ahol CS meccseket lehetett nézni.  Szédítő volt. Azt se tudtam, hol kezdjem a videózást és a fotózást. Órákig bolyongtam és ügyeskedtem, míg végül lemerültek a kamerám akkumulátorai és visszamentem a szállodába megkajálni és akut tölteni.
Pihenés képpen elindultam a városba, hogy megkeressem a dómot. Nem volt nehéz dolgom, mivel a koelnmesse mellől induló vasúti híd pont oda vitt. A székesegyház, amit a XIII.-adik században kezdtek építeni és több mint 600 évet kellett várni, hogy telljesen elkészüljön, óriási volt. Mindig is rajongtam a Gótikus katedrálisokért, de élőben csak a prágai Szent Vitust látogattam meg, aminél a kölni dóm majdnem másfélszer nagyobb. Hihetetlen méretein majd másfél órát ámuldoztam. Amikor be akartam menni a papok épp táblákat helyeztek ki az egyik bejáratnál, hogy istentisztelet lesz, így vége a látogató időnek, gyorsan átmentem a másik kapuhoz és besurrantam, mert itt még nem álltak szerzetesek. Sajnos körbe már nem járhattam az egészet, de csináltam egy pár fotót azért.

Visszamentem a helyszínre ezek után, ahol találkoztam a cool-sokkal és Lord_G-vel, aki a szállást foglalta nekem. Bevetettem magam a CS-sek közé és csináltam egy rövid interjút bds-el, ami tök jó lett volna ha nem felejtem el a rec gombot megnyomni. Épp az eStro ellen játszott az SK Gaming és a szünetekben próbáltam bds-t rávenni, hogy mondja el újra azt amiről az előbb beszélgettünk, de csak fél tíz körül, mikor nagy nehezen legyűrték a  kóreaiakat, tudott rám időt szakítani éerthető módon. Mondjuk legalább egy CS meccset vegig izgulhattam.
Este nem sokat aludtam, mert a meglévő anyagokat feliratoztam és vágtam, hogy a holnap délutáni indulás előtt még hazaküldjem az indexnek.

Másnap reggel Lord_G-vel meginterjúvoltam G-Sant és egy pár magyar versenyzőt.  Ravasz módon az utolsó napon bevettem magam én is a WCG press centerbe, ahol volt vagy 40 net kiállás az újságírók laptopjainak kb 20 komplett gép, ha valaki nem hozott volna semmit, és persze jó pár aljzat akumlátor töltésre. Sőt még üdítőket és süteményt is kiraktak nekünk. Miután az egyik sarokban kis lecuccoltam, visszamentem fotózgatni még egy kicsit, csak sajnos vasárnap már csak döntők mentek mindenhol így a többi rész szinte teljesen kiürült. Nemúgy a nagyszínpad. A terem másik végéből lehetett hallani amikor Grubby levégta Moon egyik hősét akkorát morajlott a közönség. Nekem mindeközben be kellett fejeznem a vágást. Eleve macerás laptopon tuchpaddel vágni, főleg úgy, hogy közben az ember németül hallgatja, Moon és Grubby összecsapását és a szurkolók ordításait. Mert a press center egyetlen hibája az volt hogy a nagyszínpad háta mögé lett elrejtve.
Szerencsére Grubby és Moon elég sokáig gyepálta egymást, így pont sikerült feltöltenem a kész videót, amikor a cool-sok szóltak, hogy indulunk haza.

 

A cikk megírásában Stöki segített nekem miután hazaértem a vasárnap délután három órás indulás után hétfő délután.

Tovább a cikkhez

Szólj hozzá

counter strike köln wcg