2008. júl 12.

XIV. WCG 2005

írta: _kodiak_
XIV. WCG 2005

Gio lecserélése szomorú volt, de szükségszerű, főleg, hogy helyére Slobyt meg tudtuk szerezni. Nagy szükség volt a higgadtságára, hogy feszültségmentesítse az amúgy parázs hangulatú csapatot. Ezen kívül a tapasztalata és irányítói képessége pótolhatatlannak bizonyult (2005-ig Sloby megjárt egy ESWC-t, egy ECG-t és két WCG-t az xDk-val). Az ancients fegyvertára lassú, okosan felépített támadásokkal bővült, amiket Sloby vezényelt le. 
Piki volt az, akit bármilyen pozícióban be lehetett vetni. Minden irányító álma: tökéletesen lőtt az összes létező fegyverrel, ami a játékban előfordul.
Deep volt az awpsünk és ha elkapta a fonalat, megállíthatatlanok voltunk, ráadásul volt egy olyan jó tulajdonsága, hogy eszméletlen hangulatott tudott csinálni. Mindenkire átragasztotta a már-már irreális magabiztosságát és az ember elhitte mellette, hogy bármi történik, mi nyerni fogunk. Nem kicsit, nagyon. Akira sokkal metodikusabb játékos volt, szigorú szabályok szerint játszott, mint egy harcművész. Pontosan és mintaszerűen kivitelezett akciókat hajtott végre, de nem volt az a robbanékony alkat, mint Piki vagy Deep. Egészen a WCG kvalifikációig nem voltam benne biztos, hogy nem fog-e Gio sorsára jutni. Bár ő volt az egyetlen, akiben bízhattam, hogy segít végigvinni ugyan azt a rendszert, amit annak idején Pred4-val csináltunk a FoP-ban: a "két ember egy csapat" szisztémát.


Mivel egy CS csapat öt játékosból áll és minden játékos általában egy külön véleményt képvisel, ha ketten összefognak és egy közös érdeket képviselnek, akkor a többség dönt elve alapján nagyon jó eséllyel bármilyen változtatási javaslatot végig tudnak vinni a csapaton. Megőszültem, míg el tudtam hitetni akirával, hogy ez lesz az ő és a csapat érdeke is. De a csapatmorál labilissága miatt fontos volt, hogy egyfajta tengelyt alakítsunk ki, ami jó irányba állítja a csapat törekvéseit.
Nagy előnyünk volt, hogy minden játékosunk tökéletesen tisztában volt a Counter-Strike alapszabályaival, alapvető törvényszerűségeivel és taktikával, sőt egy időben mindegyikünk irányított saját csapatot.
A fegyvernem elosztás is ideális volt, hiszen tudtunk awp nélkül rusholni, egy awp-vel támadni gyorsan vagy lassan (Deep közelre is úgy forgatta az awpt, hogy nem korlátozta a csapat sebességét), de alkalom adtán (pl.: de_cbble vagy de_dust2) tudtunk két awp-vel is támadni, csak Piki kezébe is nyomtunk egy awp-t és amelyikük előrébb volt, az lőtte az entry frageket.
Fontos azt is megemlíteni, hogy még Gio-val olyan hírnevet építettünk az ancients-nek nemzetközi online ligákban, hogy a legjobbakkal tudtunk gyakorolni, sőt a WCG előtt a külföldi top csapatok (akik főleg 1.6-hoz voltak szokva) sorban álltak, hogy gyakorolhassanak velünk. Mire elérkezett a magyar WCG kvalifikáció napja a csapat mindent megtett, hogy a legjobb formában legyen, nekem pedig elkészült az első source-os videóm.


A 2005-ös WCG kvalifikáció több szempontból is rendhagyó volt. Ez volt az első source-os WCG, így sok 1.6-os csapat csak most tanulgatta a játékot és csak kevesen készültek rá komolyan. De akik készültek, azok elég érdekes és nem kevésbé meglepő utat választottak maguknak. Mi mit sem sejtve, elég magabiztosan érkeztünk meg a kvalifikáció első állomására a Hungexpo-ra, ahonnan csak az első négy csapat juthatott be a West End City Centerben tartott döntöbe.

 

.akira.

"WCG kvalin senkitől sem tartottunk, vagyis számolgattunk a hirtelen áttelepült 1.6-osokkal és az 1.6Szkillel, de titkon tudtuk, hogy nem nagyon lesz esélyük."

Deep:

"Le fognak ugatni, de azt (WCG kvali - a szerk.) nekünk kellett megnyerni. Egy másodpercig sem éreztem azt, hogy bárkitől is tartanék. A legjobb példa erre, hogy a Sush1 elleni meccs előtt éjszaka kitaláltam egy pisztolykört. Ahogy megálmodtam, úgy sült el. Ezt a movieban is láthatjátok. Azok a gránátok oda voltak tervezve."
 

Az 1.6-os csapatok egy része eljött a versenyre mindenfajta komolyabb készülés nélkül, mint az xDk.cs és még így is legyőzött olyan csapatokat mint a hA, akik alapvetően source-os csapatok voltak. Két komolyabb ellenféllel számoltam: az 1.6Szkill, akik már régebb óta játszottak source-szal és a GPS6-os vereségüket most meg akarták bosszulni és az xDk.css, akik amióta felreppent a hír, hogy source lesz a WCG-n, gőzerővel készültek, de mi nem nagyon láttuk őket a source-os ligákban. Csak akkor lepődtünk meg, amikor a Hungexpon kiderült, hogy miért.

 

Piki

"Nem tartottam senkitől a WCG qvalin, hiszen nem tudom ki ellen játszottunk már, meg amúgy sem érdekelt. 5 bot, 5x100hp."

Sloby

"Mivel annyira nem vettem részt a CS:S scene alakulásában, ezért fogalmam nem volt, hogy ki mennyire erős, ezért csak a csapattársaimra tudtam hagyatkozni. Ha jól emlékszem az 1.6szkill volt az egyetlen csapat, akitől tartottam/tunk."

Az xDk.css azért volt eltűnve, mert más steam_id-kkel létrehoztak egy fantom csapatot, kellerkinder néven, akik ellen mi egész sokat játszottunk és egy egy ilyen hivatalos meccs után el is kérték a demóinkat, mi pedig mivel német csapatnak tartottuk őket oda is adtuk. Mire elérkezett a WCG kvalifikáció, a taktikáink nagy része a kezükben volt. Én inkább tartottam ezt a húzást (ami mögött, ha jól tudom Janinja állt) szellemesnek és ravasznak, mintsem gerinctelennek. Mindenképp egy kis plusz izgalmat csempészett az egész versenybe.

 

A Hungexpos meccsek érdekesen alakultak végül. Az xDk.css-sel de_cbble-n találkoztunk és ugyan Terror oldalon kezdtünk, akira 1v2-ben is higgadtan hozta az első fegyveres körünket, ami után magabiztosan 16-10-re nyertünk. A felsőág második körének többi meccse a következöképp alakult:

ancients -vs- xDk[css] 16:10 de_cbble
1.6szkill? -vs- dl 16:07 de_cbble
hA -vs- Etern!tY 11:16 de_cbble
SuSh1 -vs- M47 16:06 de_cbble

Ezután jött a meglepetés. Az Eternity 16:14-re megverte az 1.6Szkillt és ezzel felsőági döntőbe jutott az ancients-el együtt akik a SuSh1-t verték meg de_trainen. Alsóágon azért szépített Flavius csapata és a hA legyőzésével helyet szerzett magának a döntőben, csakúgy mint a SuSh1 akik az alsóágon még küzdő xDk.css-t búcsúztatták.

Ez a négy csapat találkozott tehát a West End City Centerben rendezett döntőn.  Várható volt, hogy az Eternity nem fog nagy ellenállást tanúsítani mert bár fiatal ügyes srácokból állt a csapat nem vehették fel a versenyt se velünk se az 1.6Szkill tapasztalt játékosaival. Akik alsóágon megverték előbb a SuSh1-t majd az Eternity-t is. A döntőre de_train-en került sor, ahol nyögve nyelősen nyertünk 16:14-re. Megkönnyebbültünk kicsit (egyesek kicsit jobban sajnos) de ezután jött csak a neheze, hiszen óriási lehetőség kapui álltak nyitva előttünk. A magyar mezőnyt legyőzni szép, de az sokaknak sikerült már, nemzetközi szinten mutatni valamit, na az már nehezebb. Az index írt a döntőről egy jó kis cikket illetve a Levelupnak adtunk interjút akirával a verseny után.

Az index cikke

 

KÖVETKEZŐ RÉSZ...

Szólj hozzá

css counter strike wcg earthquake ancients