A csapat jó volt. Magabiztosan nyertük meg a GPS 6-ot. Mindenki bizakodó volt és elszánt, csak Gioban éreztünk némi gyengeséget. Olyan ez, mint amikor egy falkában a farkasok megérzik, hogy az egyik társuk gyenge és csak hátráltatja őket a vadászatban. Érdekes falka volt az ancients.

.akira.

"Gio nagyon jól játszott, nem voltak mélypontjai, folyamatosan hozta a formáját, viszont nem volt meg benne az a kirobbanó akarás mint a többiekben, így néha igen csak feszülten állt egyes helyzetekhez. A csapatban nagy volt az akarás egy cél elérésére, ami a WCG volt. Nem féltünk néha gátlástalanul embert cserélni vagy nagy nyomást gyakorolni a társainkra azért, hogy jobb eredményt érjünk el. Nem törődtünk a barátsággal, csak az elérni kívánt céllal, ezt mindenki tudta, így voltak óriási hisztik egy-egy ember cseréje után. Így került ki Gio, Beast, Deep, Piki és így lógott az én fejem felett is, hogy kikerülök a csapatból.

Én még a kezdetek kezdetén (Stratos Lan 1.6) kerültem a csapatba, ami egy jó lehetőség volt arra, hogy igazán jó játékosok között is meg tudjam mutatni, megállom a helyemet közöttük. Ami a Source csapatot illeti, ez egy szűz terület volt. Nem voltak kialakult csapatok, nem voltak betokosodott élvonalbeli játékosok, így volt lehetőség valami újba és egyedibe kezdeni. Az ancients előtt középszerű 1.6-os csapatokban játszottam, éppen csak annyira játszottam, amennyire a csapat engedte, vagyis nem vittük túlzásba a dolgot. Mindig is szerettem volna jobb csapatba kerülni, mivel tudtam, hogy meg tudnám állni a helyemet, még ha totális más is a játékstílusom, mint a nagytöbbségnek.

Sosem voltam elvakult 1.6-os. Miután pár napja próbálgattam a Source-ot feltűnt, hogy sokkal kevesebb a random faktor a játékban mint az 1.6-ban volt. Igaz, hogy a rota/tunk lövés nem adott annyira fix alakot mint 1.6-ban, viszont a burst lövések sokkal pontosabbnak tűntek.

Imádtam készülni, szerettem látni, ahogyan fejlődünk. A Giga liga volt erre a legalkalmasabb mérce. Nem semmi érzés átélni azt, ahogyan a csapatod először a magyar ranglétrát mássza meg, majd az európai csapatok között is átvált az ismeretlen senkiből a rettegett Magyarokká. Rengeteget játszottunk, nagyon keményen készültünk.

Kodiak volt a vén róka, ő volt a csapat apukája, aki már megjárta „Vietnámot". Eleinte skillben is vitte a prímet, a játékon belüli irányítás sokáig az ő kezében volt. Visszagondolva érdekes, hogy mennyire megváltoztatta ez a csapat. Eleinte megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal osztotta az igét, de idővel, ahogyan a két friss „titán" Deep és Piki skillben lemostak minket a pályáról, kezdett máshogyan állni a dolgokhoz. Kiakadt, visított mint egy kislány, anyázott, totál meghibbant, de nem csak ő, mindenki. Iszonyatos anyázások, őrjöngések zajlottak le Deep, Piki, Kodiak és köztem. Négy iszonyat önfejű ember, mindenki jobban tudta, mint a másik. Más csapatot ez azonnal széttört volna, de nekünk sikerült egységgé szerveződnünk. Senki nem adta alább, inkább teret adtunk mindenkinek, ez lehetett a kulcsa a csapatnak. Öt ember, saját elképzelésekkel és játékstílussal, akik mégis tudnak egységként együtt dolgozni. A lényeg, hogy Kodiakból, a játékon belüli tejhatalmú úrból, egy csapattag lett, akit nem egyszer hurrogott le a jó nép, mégis megtartotta a tekintélyét. Talán leesett neki, hogy lehet máshogy, lehet jobban, mint ahogy ő azt a vén fejével kigondolta. Ő volt az egyik legnagyobb összetartó erő. A WCG-re az apukából nagyapó lett, aki még lőni is tudott…néha.

Sloby, a rettenthetetlen Slobakka a Wuki. Olyan volt, mint egy bálna a piranyák között. Tette a dolgát nyugiban, meglőtte, amit kellett, nem akadt ki, nem volt ideges. Ő volt anyuci. Nem láttam nála stabilabb, higgadtabb játékost. Tökéletes csapatjátékos volt. Játékon belül és kívül is ontotta magából a jókedvű baromságot. Egy két há…k*rva anyád… Imádtam és még most is szeretem, állati egy arc.

Deep, Vörös Lajos a gizda gyerek. Kétszer tettük ki a csapatból, ez talán elmond mindent. A neten egy iszonyat nagypofájú, mérhetetlenül öntelt, beképzelt ember volt. Szerették is jó sokan. Majd bele őszültünk Kodival, mire valamelyest sikerült pórázra szoktatni. Viszont. Ő volt az ember, aki a lelkesedésével az egekbe tudta emelni a morált. Tudott békítően hatni, feloldani a feszültséget. Totális káosz. De! Úgy játszott, mint kevesen: ha elkapta a ritmust, és sokszor elkapta, akkor nem volt, ami megállíthatná. Még Piki is csak pislogott meg hümmögött egyes megmozdulásai után. Az AWP-t úgy használta, mint más az AK-t: ha nála volt az AWP, nem volt pardon.

Piki, volt csodagyerek. Az 1.6-ban is jó volt, de az ancients-szel lett az, aki. Nagyon hasonló volt Deep-hez, viszont sokkal kiegyensúlyozottabban hozta a totális „i pnwd your face off" teljesítményt. Viszont akkora fürdős k*rva lelkületet is nehéz találni, mint az övé. Ha Pikci besértődött, akkor ment a szájhúzás napokig. Deep legjobb kis partnere volt a 'hogyan csináljuk ki egymást' játékban. Bárki bármint mond, ő volt és lesz is Magyarország legjobb játékosa, az egyetlen játékos, aki bármikor megszégyenítette volna a teljesítményével bármelyik top csapatot a világon.

Feszültség? Piki utálta Deep-et, Deep rühelte Piki-t, én nem egyszer akartam agyonverni Deep-et, Kodiak engem tartott hülyének…Sloby meg…Sloby-t mindenki szerette. Szétszedtünk egymást, darabokra. Az igazat megvallva senkit nem érdekeltek a személyes problémák. Lehet, hogy 1 perce ment az anyázás, de ha meccs volt, akkor 100%-os figyelem, leszartuk azt, mi történt az előbb. Az anyázások legendásak voltak. Először komolyan ment, később ez lett a nyugtató eszköz. Egy jó nagy röhögve kiosztott „A k*rva anyádat" után minden lazán ment. Jókor jött ki a Belga albuma is. Az egy-két-há lett a himnuszunk egy időre.

Nem volt gyengénk. Az erősségünk pedig: Kodiak, Sloby, Deep, Piki, Akira."

KÖVETKEZŐ RÉSZ...